„SIKERÜNK TITKA” programsorozat - Prezi

Informatórium
Program
2014 03 25
14:30
2014 03 25
17:30
„SIKERÜNK TITKA” programsorozat - Prezi
Új Nemzedék Plusz Kontaktpont Iroda a Junior Achievement Magyarország társzervezésében „SIKERÜNK TITKA” címmel programsorozatot rendez a Szent-Györgyi Albert Agóra, Informatoriumában.
Helyszín: Agóra, Informatorium

Rendezvényünk célja, hogy a fiatalok számára bemutassunk egy-egy sikeres magyar vállalkozást. Szeretnénk, hogy élő példát lássanak maguk előtt arra, hogy ma is lehetséges kishazánkban egy-egy saját ötlet által sikereket elérni, hírnevet szerezni.
Célunk a résztvevőket inspirálni, hogy merjenek bátrak lenni, terveik megvalósításáért erőfeszítéseket tenni, s ha kell társakat szerezni…
A rendezvényen interaktivitásra törekszünk és lehetőséget teremtünk a cégek képviselőivel személyesen beszélgetésre is.

Első rendezvényünkre március 25-én 14:30-17:30 között kerül sor, ahol a PREZI képviselőit látjuk vendégül a Szent Györgyi Albert Agóra Informatóriumában (Szeged, Kálvária sugárút 23. 2 emelet).

Mottójuk, “Középpontban az ötletek, középpontban a gondolatok.”
A Prezi Flash-alapú, internetes prezentációkészítő szoftver


A céget három magyar - Halácsy Péter, Somlai-Fischer Ádám, valamint Árvai Péter - alapította meg 2008-ban. Ma már mintegy 30 millió felhasználójuk, több mint 140 munkatársuk van, akik 26 országból származnak. Több programmal és ösztöndíjjal is támogatják a tehetséges fiatalokat.

Rendezvényünkre szeretettel várjuk a középiskolásokat, egyetemistákat, fiatal érdeklődőket, de természetesen örülünk annak is, ha tanáraik is megtisztelnek bennünket.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött: http://tinyurl.com/p52ggry

további információk a programmal kapcsolatban:
Vikor Csaba kontaktpont vezető
Új Nemzedék Plusz Kontaktpont Iroda - Szeged
6722 Szeged, Kálvária sgt. 20
Mobil: +36 30 597 6147
Email:
Web: www.ujnemzedek.hu