POM-POM koncert

Agóra
Program
2022 12 07
10:00
2022 12 07
11:00
POM-POM koncert
Ajándékgyár - POM-POM együttes koncertje.
Helyszín: Agóra Díszterem (földszint)

A zenekarról:
A Pom-Pom együttes 1990-ben alakult zenekar, amely évek óta gondoskodik a jó hangulatról ifjúsági- és gyermekrendezvényeken az év bármely szakában. A zenekar hivatásos zenészekből áll, akik az évek során igen nagy tapasztalatra tettek szert a gyermekek zenés szórakoztatásban.

Történelem…
1997. áprilisában az I. Szegedi Százszorszép Dalfesztiválon a Halász Judit, Bródy János és P. Nagy Ferenc alkotta zsűri az együttest első helyezéssel jutalmazta, szakmailag is elismerve ezzel munkáját. Az elismerés adott végső lökést az együttesnek a saját dalokat tartalmazó „Pom-Pom a mi nevünk” című kazetta felvételéhez és kiadásához. Ez a kazetta 10 dallal 1997 decemberében jelent meg, és azóta már a második kiadást is megérte. A II. Szegedi Százszorszép Dalfesztiválon 1998-ban az együttes ismét első helyezést ért el immár Eszményi Viktória és Heilig Gábor zsűrizésével. 1999-ben a III. Dalfesztiválon már szinte profiként szerepelt a Pom-Pom és ismét komoly elismerésben részesült: A Huzella Péter vezette zsűri az első helyezésnek is beillő (a zsűri nem hirdetett első, második stb. helyezéseket) különdíjat nyerte, meghívást kapott a 2000. évi Kaláka Fesztiválra. 2003-ban jelent meg az „Ernő Afrikában” című CD, amelyet a 2010-ben a 20 éves jubileumra kiadott „20 év dalai” követett. A lemezek megjelenése után az RTL klub műsoraiban rendszeres szereplő lett a zenekar.

Belépőjegy: 1.500 Ft

Csoportok előzetes jelentkezését kérnénk előre jelezni!

Tel.: 62-563-480, 70-336-7063