Örkény est

Agóra
Program
2013 11 17
16:00
2013 11 17
17:00
Örkény est
Orbán György előadóművész Örkény István estje.
Helyszín: Agóra, Díszterem

2013. november 16-án és 17-én a Szent-Györgyi Albert Agórában BAKA ISTVÁN költő, író, műfordító születésének 65. évfordulójára emlékezve kétnapos rendezvénysorozatot szervezünk.

(http://www.agoraszeged.hu/hireink/baka-istvan-versmondo-verseny)

A rendezvén záró programjaként Orbán György előadóművész bemutatja

Örkény István: Egy pocsolya emlékiratai című művét.

 

A belépés ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

a művész önéletrajza:

"Szekszárdon születtem 1963-ban. Közönség elé gimnazistaként, 16 éves koromban léptem először Daniel Keyes: Virágot Algernonnak c. regényéből általam szerkesztett monodrámámmal. (Nagy köszönet Soóky Árpád tanár úr segítő közreműködéséért.)
Az elkövetkező időszakban rövid ideig tagja voltam a szekszárdi Versmondó Műhelynek, majd több éven keresztül dolgoztam a Fővárosi Művelődési Ház Versmondó Stúdiójában dr. Sződy Szilárd a Rádiószínház rendező-dramaturgjának kezei alatt, aki ekkor már évek óta tanárom volt, s akit máig mesteremnek tarthatok remélvén, hogy így lesz ez még sokáig.
A Nemzeti Filharmóniánál szereztem vers- és prózamondó szakképesítést 1999-ben többek között Jancsó Adrienne, Bánffy György, Márai Enikő előtt.
Az első komolyabb megjelenés 1996-ban Baka István: Szekszárdi mise című kisregényéből készült monodráma volt (Gacsályi József szerkesztése), mely azóta sok tucat előadást ért meg nemcsak a határokon belül, hanem a Vajdaságban, és Csíkszeredában is, s melynek tévéjáték-változatában epizódszerepben játszhattam.
A „Mise” óta igen sok műsorom látott napvilágot – egyedül vagy másodmagammal játszván, életem éltető eleme az „üveggolyónyi szó” átadása. Saját CD-lemezeim mellett közreműködtem a Szekszárd Jazz Quartet két lemezének megjelenésében is, rendszeres fellépője vagyok koncertjeiknek. József Attila-estemet rögzítette és vetíti a budapesti Főnix TV.
Rendszeresen tanítok versmondókat, zsűrizek versenyeken, gyakran működöm közre kis- és nagyrendezvényeken moderátorként, műsorközlőként, versmondóként.
Voltam könyvtáros, elnöki referens, dolgoztam rádióban és televíziókban szerkesztőként, műsorvezetőként, foglalkoztam és foglalkozom újságírással.
Napjainkban középiskolai tanárként dolgozom Szekszárdon.
"