Megemlékezés Kovács Mihályról

Informatika Történeti Kiállítás
Program
2016 11 10
14:00
2016 11 10
16:30
Megemlékezés Kovács Mihályról
Egy jövőbelátó piarista. Szegeden is megemlékezünk Kovács Mihályról.
Helyszín: Agóra, Kamaraterem (földszint)
Kovács Mihály (1916-2006)
Minikonferencia a Szent-Györgyi Albert Agora kamaraterében (6722 Szeged, Kálvária sgt. 23.).
 
A Piarista Rend Magyar Tartománya és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2016-ban, Kovács Mihály centenáriumi évében együttműködési megállapodást kötött. Kovács Mihályról és Öveges Józsefről a Piarista Múzeum kiállítást rendezett a Budapesti Piarista Gimnáziumban, a tárlat szakmai partnere Társaságunk volt. A tárlat 2016. október 20-án bezár, de fontosnak tartjuk, hogy a középiskolai kibernetikaoktatás klasszikusának szülővárosában, Szegeden is emléket állítsunk.
 
Ennek szellemében november 10-én, az NJSZT Informatika Történeti Kiállításának helyet adó Szent-Györgyi Albert Agora kamaratermében minikonferenciát tartunk Kovács Tanár Úr emlékére.
 
A minikonferencián Károlyi Attila, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium igazgatóhelyettese Kovács Mihály ifjúkorát, szegedi éveit mutatja be. Előadást hallhatunk Kovács Mihály tanítványától, Woynarovich Ferenctől – és monográfusától, Görbe Lászlótól is. A konferencia látogatói megtekinthetik az NJSZT ezer négyzetméteres informatikatörténeti állandó kiállítását. A világ legjelentősebb gyűjteményei közé tartozó tárlat eddig is a kiemelkedő magyar informatikusok között mutatta be Kovács Mihályt – a Tárlat november 10-től két unikális ritkaságú tárggyal egészül ki: a Mikromat kibernetikai építőkészlet Tücsök nevű prototípusával és a Műegér nevű kibernetikai játék egy kései példányával.
 
A Tücsök tervezőjével, Woynarovich Ferenc fizikussal személyesen találkozhatnak mindazok, akik a konferencián részt vesznek. A részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel látunk!
 
14:00 -
 
Köszöntő – Alföldi István, ügyvezető igazgató, NJSZT
 
Köszöntő – Görbe László, a Piarista Rend részéről
 
14:10:
 
Károlyi Attila, igazgatóhelyettes, Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged: Kovács Mihály szegedi évei
 
Görbe László, Pro Paedagogia Christiana-díjas tanár, piarista szerzetes: Kovács Mihály, a fizikatanár. Kovács Mihály, a piarista szerzetes
 
Woynarovich Ferenc, fizikus, MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, a Mikromat kibernetikai építőkészlet diáktervezője: Emlékezés Kovács Tanár Úrra és a Kibernetika Szakkörre
 
15:10:
 
Szakmai tárlatvezetés, helyszín: NJSZT Informatika Történeti Kiállítása
 
Kovács Mihály és kortársai – Képes Gábor, az NJSZT főmunkatársa szakmai tárlatvezetése. A kiegészített Kovács Mihály-vitrin és Kovács Mihály-tablók ünnepélyes bemutatása.
 
(A tárlatvezetés kb. 16:30-ig tart)
 
Minden érdeklődőt szeretettel látunk!