Amikor a NEM az IGEN a boldogságunkra.
Vajon hányszor mondunk igent másoknak akkor is, amikor legbelül már rég nemet szeretnénk mondani? Hányszor vállalunk el még valamit, miközben tudjuk, hogy már így is túl sok van rajtunk? És vajon miért olyan nehéz nemet mondani – még akkor is, amikor pontosan érezzük, hogy szükségünk lenne rá?
A megfelelési kényszer, a túlzott alkalmazkodás, az állandó készenlét könnyen elviheti a figyelmünket arról, ami talán a legfontosabb: önmagunkról. Pedig a boldogító „nem” nem dac, nem önzés, és nem mások elutasítása. Sokszor éppen egy őszinte igen, önmagunkra.
De mit kezdjünk azzal, ha a boldogságot is folyamatosan keressük, miközben talán egészen mást jelent számunkra, mint amit gondolunk róla? Létezik egyáltalán recept a boldogságra? Mi a különbség a boldogság és az elégedettség között? Mennyit számít az önismeret, az emberismeret, a pénz vagy éppen a FLOW-élmény? És miért nem érdemes arra várnunk, hogy majd egyszer valaki vagy valami kívülről boldoggá tesz bennünket?
Szily Nóra estjén ezekről a kérdésekről beszélgetünk – őszintén, közérthetően, a mindennapi életünkhöz közel.
Mert néha egyetlen szóval kezdődik valami fontos. Egy szóval, amit talán nehezünkre esik kimondani.
Nem.
És lehet, hogy éppen ezzel mondunk igent arra, hogy végre a saját életünket is úgy éljük, ahogyan jó nekünk.
jegyek:
https://kulturkavics.jegyx1.hu/esemeny/13577/szily-nora---amikor-a-nem-az-igen-a-boldogsagunkra/2026-11-05-18-00