Agóra Konstrukciós Csapatverseny

Informatórium
Program
2015 11 20
14:00
2015 11 20
17:00
Agóra Konstrukciós Csapatverseny
Agóra Konstrukciós Csapatverseny a Szent-Györgyi Albert Agórában.
Helyszín: Agóra, Informatórium (II. emelet)

Felhívunk minden olyan diákot, akit érdekelnek a természettudományok és a technika világa, hogy dolgozza ki és mutassa be távolság megtételére alkalmas szerkezetét!

A verseny célja:
A közös munkára való képesség kifejlődése a diákokban, hogy képesek legyenek közösen értelmezni és megoldani problémákat. A vetélkedő lehetőséget teremt az együttgondolkodás gyakorlására, az ötletek kifejtésétől, s tervszerű előkészületeken keresztül, azok megvalósításáig. E természettudományos viadal teret biztosít a diákok számára, hogy elképzeléseiket professzionális környezetben mutathassák be diáktársaiknak, tanáraiknak, a téma tudósainak, mindeközben összemérhessék tudásukat.

A verseny résztvevői:
A versenyen a Szegedi Kistérség bármely azonos korosztályba tartozó, 5-12. osztályos tanulók, korcsoportonként szerveződő, 2-5 fős csapatai vehetnek részt. Minden csapatnak saját csapatnévvel kell neveznie. Közös csapatot alakíthatnak a különböző iskolák tanulóiból szerveződő társaságok is, kikötés, hogy egy korosztályhoz tartozzanak (lentebb: 1., 2., 3. korosztály).
A verseny három korosztályban zajlik:
1. korosztály: 1-4. osztályosok csapatai
2. korosztály: 5-8. osztályosok csapatai
3. korosztály: 9-12 osztályosok csapatai

A Szent-Györgyi Albert Agóra szükség esetén mentort biztosít a csapatok számára. A mentor segít az ötletek kivitelezésében, a holtpontokon történő átbillenésekben, ezért a versenyre jelentkezhetnek felkészítő tanár nélküli, osztályoktól független csapatok is.

Kapcsolat:
Név: Rózsa Péter,    Telefon: +36(70)616-4011,    E-mail:

Pályaművek bemutatása:
Az 1., 2. és 3. korosztályos csapatok részére
Időpont: 2015. november 20. (péntek), 14:00-17:00 óra.
Helyszín:  Szent-Györgyi Albert Agóra Informatórium Nagy labor (6722 Szeged, Kálvária sugárút 23., 2. emelet)

A rendezvény helyszínén legalább 20 perccel a kezdés előtt kérjük a megjelenést. A versenyző csapatok számára, elkészült versenyműveik bemutatására biztosítunk asztalt (a tervdokumentációk, a makettek bemutatására, a pályaművek kiállítására), egy maximum 5 perces prezentációhoz előadóteret, laptopot, kivetítőt, hangosítást. A konzultációkhoz tárgyaló terek állnak rendelkezésre.

A benyújtható pályamű meghatározása:
A pályázatra olyan anyagból és olyan technikával, eljárással készített tárgy, berendezés nyújtható be, ami szárazföldi távolság megtételére alkalmas, talajon mozgó szerkezet, ami a technikai kikötésnek megfelel (lásd lentebb), valamint nem veszélyezteti a verseny résztvevőinek testi épségét, egészségét.

Technikai megkötés:
A pályaműveknek saját kezűleg kell készülniük, legfeljebb olyan szerszámok, eszközök igénybevételével, melyek egy iskolai technika teremben mindenki számára hozzáférhetőek (barkácskészlet, fúrógép lehetséges).
A benyújtható pályamű anyagköltsége nem haladhatja meg a 10.000,- (azaz tízezer) forintot. A nevezett összeget meghaladó költségekkel rendelkező pályaműveket a szervezők a versenyből kitiltják.

Nevezési határidő:     
2015. november 19., 14:00 óra

Nevezési díj: nincs.

Nevezés:
A versenysorozat nevezési lapjának kitöltésével, és a megadott e-mail vagy posta címre való elküldéssel.
E-mail cím:  
Posta cím: 6722 Szeged, Kálvária sugárút 23., (A borítékra írják rá: Agóra Konstrukciós Csapatverseny)

A feladat:
A csapatoknak készíteniük kell egy szerkezetet, ami a szervezők által előre meghatározott, 10 m széles, 10 m  hosszú és 5 m  magas, zárt térben, maximum 1 perc alatt, minél hosszabb távot tesz meg.

A verseny menete:
A pályamű kéziratának leadása. A csapatoknak legkésőbb 2015. november 20., 14:00-ig be kell nyújtaniuk egy pályázatot, mely tartalmazza az általuk megálmodott szerkezet leírását, esetlegesen az elképzelésről készült rajzokat.
A csapatok a dokumentációkat a nevezésre megadott e-mail címre elküldik, illetve a kinyomtatott verziókat, az egyéb, adathordozón rögzített dokumentációkkal (rajz, fotó, film – vagy annak linkje) együtt a fordulók napján, a szervezőknek leadják.

A szerkezet bemutatása:
1. Demonstrációs asztalon
2. A meghatározott térben működés, mozgás közben. (A verseny előtt lehetőség lesz a szerkezetek kipróbálására, tesztelésére.)

A verseny szabályai:
Az eszközöknek saját kezűleg kell készülniük, legfeljebb olyan szerszámok igénybevételével, melyek egy iskolai technika teremben mindenki számára hozzáférhetőek.
Az eszköz elkészítésére a csapatok nem költhetnek többet, mint 10.000,- (azaz tízezer) Ft. Ezt a szervezőknek számlákkal nem szükséges igazolni, de a zsűri ezt a szempontot is figyelembe veszi.
A csapatok csak a csapattagok által készített munkákat használhatják fel.
A 2. és 3. korosztályos csapatok elkészült pályaműveik mellett be kell nyújtsák a tervdokumentációt, és a munkavégzést archiváló videót (minimum 5, maximum 10 perc időtartammal).
Az elkészült pályaműveket a csapatok 1 hónap időtartamra a  Szent-Györgyi Albert Agóra részére, az  Agóra Konstrukciós Csapatverseny kiállításának megrendezése érdekében átadják a szervezőknek.
Az átvett pályaművek biztonságáról a  Szent-Györgyi Albert Agóra gondoskodik.
A nevezéssel a versenyen résztvevők hozzájárulnak, hogy az ott róluk készülő fényképeket és nevüket a szervezők közzétegyék.
A verseny kezdetéig indokolt esetben (betegség vagy egyéb hiányzás miatt) lehet csapattagokat cserélni.

Zsűrizés:
A verseny során a zsűri feladata
1. a kész szerkezetek szabályosságának eldöntése, annak rögzítése jegyzőkönyvben,
2. a szerkezetek paramétereinek mérése és rögzítése (méretek, tömeg), annak rögzítése jegyzőkönyvben,
3. a szerkezet mozgására megadott 1 perc idő mérése,
4. a szerkezet által 1 perc alatt megtett távolság lemérése, annak rögzítése jegyzőkönyvben,
5. a végeredmény a konkrét mérések eredményeiből alakul ki, majd annak rögzítése jegyzőkönyvben.

Díjazás:
1. Könyvjutalmak.
2. A győztes csapattagok térítésmentesen részt vehetnek az Agóra Űrkadét Programon, az Agóra Biomimetika Programon, valamint felvételt nyernek az Agóra Természettudományos Klub tagjainak sorába, így térítésmentesen vehetnek részt a  Szent-Györgyi Albert Agóra természettudományos programjaiban.

További információk találhatóak honlapjainkon www.agoraszeged.hu, vagy személyesen érdeklődhetnek e-mailen , illetve telefonon: 70 616 4011 (Rózsa Péter).