Bemutatkozás

Tömörkény István Művelődési Ház

 

Tömörkény István író nevét viselő szőregi művelődési ház nagytermének falát 1956 óta díszítette Istvánffy Hildegard szobrászművész 1956-ban készült 102×82 cm-es alkotása, Tömörkény István gipsz domborműve. Az épület 2004-es átépítése után a domborművet restaurálták, bronzosítva lett, majd 2009-ben helyezték el az új művelődési házban.

1973-ban Szegedhez csatolták Algyő, Kiskundorozsma, Szőreg és Tápé nagyközségeket, valamint Gyálarét községet. A Szegedhez csatolt községek művelődési házaiból jött létre a November 7. Művelődési Központ hálózata. A már említett községeken kívül a hálózat tagja maradt a már korábban ide tartozó Szentmihálytelek, Ságváritelep és Petőfitelep is.

A hálózat kialakításával célul tűzték ki, hogy az „egyszemélyes” művelődési házak vezetőiből igazgatói munkaközösség alakuljon ki, és a központ nyújtson módszertani segítséget a hálózati házaknak, továbbá a több ezer embert megmozgató „nagyrendezvényeket”, pl. a Tápai búcsút, közösen szervezzék a munkaközösség tagjai.

1975-ben meg is kezdődött a kiskundorozsmai és a régi szőregi művelődési ház felújítása.

1977 fontos állomás a közművelődési intézményhálózat kialakulása szempontjából. 1945 után ekkor épült fel — bár csak redukált változatban — az első közművelődési intézmény a városban, igaz, a művelődési házak legkisebb változata: a Petőfitelepi Klubkönyvtár.

1979. január 1. hatállyal a kultúra „tömbösítésének” jegyében újabb szervezeti változás történt a város közművelődési életében: összevonták a Bartók Béla és a November 7. Művelődési Központokat, így egységes művelődési ház-hálózat alakult ki. A korszerűtlen művelődési házak felszereltsége elavult volt. Nem találtak például Szegeden olyan épületet, amely megfelelt volna a művelődési központ funkcióinak. Az újszegedi November 7. Művelődési Központ kiscsoportjait bérelt helyiségekben foglalkoztatta (pl. Zászló utca – Balettiskola, Tábor utca – Képzőművész-Kör, stb.). Így hálózati funkcióit is ebben a helyhiányos állapotban tudta megoldani. Több — ebben az időben készült — vizsgálati jegyzőkönyv bizonyítja, hogy a tartalmi munka elkezdése előtt a különösen leromlott házakat tataroztatni kellett, és új berendezések beszerzése is szükséges volt.

November 7. Művelődési Központ, 1989-től Bálint Sándor Művelődési Ház (Temesvári krt. 42.)

Az intézmény 1968-tól hivatalosan is művelődési központ, 1973-tól pedig négy csatolt község — Algyő, Tápé, Szőreg, Kiskundorozsma — művelődési házainak felettes szerve lett. Ebben az időben élte 1945 utáni első virágkorát.

1979. január 1-jétől összevonták a Bartók Béla és November 7. Művelődési Központot

(Tömörkény István Művelődési Otthon – 1977-től Petőfitelepi Klubkönyvtár (Petőfitelep, Szántó Kovács János u. 28.))

Tömörkény István Művelődési Ház – Szőreg (Magyar u. 14.)
A művelődési ház 1973-ban egy nagyteremből (színpaddal), két kisebb helyiségből és mellékhelyiségekből állt. Az intézményben egy fűhivatású igazgató, egy mellékfoglalkozású gondnok és ifjúsági klubvezető dolgozott. Az intézmény tevékenysége elsősorban kiscsoportos foglalkozásokból állt, de ismeretterjesztő előadásokat kiállításokat is gyakran rendeztek. A ház tevékenységében fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott a szőregi kert- és rózsatermesztési kultúra, hiszen a városrész szorgalmas lakóinak munkája nyomán Szőreg egész Európa egyik legnagyobb összefüggő rózsatőtermő vidékévé nőtte ki magát

2005. A Művelődési Ház épületét egy testvérpár, Sebestyén Tibor és Imre építész irodájának tervei alapján valósították meg.

A Magyar és a Boldogasszony utca sarkán már álló új házat a 2005. áprilisban lebontott, régi és már rendkívül rossz állapotban lévő művelődési ház helyén húzták fel. Az új épület földszintjén előcsarnok, könyvtár, egy kisterem és egy száznyolcvan férőhelyes színházterem, valamint vizesblokk kapott helyet. Az ugyancsak itt található nagytermet pedig úgy tervezték, hogy a belső kert felé nyitható legyen, így később akár szabadtéri előadásokra is alkalmassá tehető. A tervezők gondoltak a mozgáskorlátozottakra is, ezért akadálymentesítették is az épületet, hogy kerekes székkel is könnyen megközelíthető legyen. A házban a Somogyi-könyvtár fiókrészlegének is alakítanak ki helyet.

170 millió forintba került az elmúlt ötven év egyik legnagyobb Csongrád megyei közművelődési beruházása, a november végén átadott szőregi Tömörkény István Művelődési Ház és Könyvtár felújítása és bővítése.

Szőregen korábban a Tóth vendéglőből átalakított, 100 éves épületben működött negyven éven át a művelődési ház, a helyi klubok, civil szervezetek szűkös helyen osztoztak.

Forrás:

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/szeged_tortenete_5/pages/016_kozmuvelodes_es_intezmenyei.htm

https://szeged.hu/archiv/5121/megujult-a-szoregi-muvelodesi-haz