FLOW & FLUID
Tessényi Judit kiállítása
A tárlatot megnyitja: JÁGER RICHÁRD intézményvezető.
Közreműködik: BLAHO ATTILA jazz-zongora előadóművész.
A kiállítás 2023. november 10-ig tekinthető meg, keddtől péntekig 10.00-15.00 között.
„Szegeden születtem és a festői vénámat édesanyámtól örököltem, aki már többször is megmutatta képeit ezen a helyen. Ő inspirált és késztetett sok-sok évvel ezelőtt a festészetre, majd beszervezett az alföldi képző- és iparművészek körének csapatába, akikkel rendszeresen kiállítunk. Ezt követően szintén édesanyám megalapította a honvéd kulturális egyesület szegedi szekcióját, aminek szintén oszlopos tagja lettem. A két társasággal igen sok helyen mutattuk már meg alkotásainkat, de az önálló kiállításaim viszonylag ritkák: Szegeden a tanulmányi és információs központban és a Kőrösy József szakközépiskolában volt legutóbb alkalmam megmutatni legfrissebb alkotásaimat. A mostani kiállításon két különböző technikával szeretnék bemutatkozni: az egyik formai, a másik inkább a színvilágra alaphoz.
Erre a kettőségre utal a tárlat címe is: Flow & fluid. Tudom, hogy kicsit elvont, de mindkettő kifejezi, amit szeretnék: a Flow folyamatot, áramlást jelent, és azt jelképezi, hogy ezek a képek “csuklóból” készültek, mindenféle előzetes művészi kínlódás vagy gyötrődés nélkül, benne tartanak az áramlatban, maga az alkotási folyamat a Flow. A Fluid viszont a technikára utal, Fluid Art-nak hívják azt a folyatós eljárást, amivel a kiállításra delegált képek fele készült.” (Tessényi Judit)